Ma kerül sor életem első sugárkezelésére. Borkával már fél órája járjuk a köröket a társalgóban, egyikünk sem bír nyugton maradni. Az eltelt percek órákká folytak, és a társalgó szépen lassan megtelt a betegekkel. Voltak, akik reggeliért álltak sorba, páran a TV-t nyomkodták, míg mások (hozzánk hasonlóan) beszélgettek.

Mivel még rengeteg időnk volt a kezelésig, csak az izgalomnak köszönhetően már hajnali 6 óta fent vagyunk, unottan ültünk egy ablak melletti asztalnál. Pár másodperccel később egy idős néni lépdelt hozzánk, és megkérdezte, hogy leülhet-e mellénk. A néni fején egy vörös kendő volt, kezében egy mankó, és rajta is a szokásos kórházi ruha. Remegve foglalt mellettünk helyet, majd érdeklődve nézett végig rajtunk. Borkát egyáltalán nem zavarta a jelenet, de én nem voltam hozzászokva, hogy folyamatosan bámulnak.

- Csókolom, hogy tetszik lenni? – kérdeztem gyorsan, hátha befejezi a folyamatos méregetést. A néni lassan Borkára fordította a fejét, majd halkan megszólalt:

- Ő az új lány? – Hangja remegett, meghallatszott rajta az idő vasfoga. Kerek szemüvege mögül egy halványkék szempár nézett vissza rám, majd miután Borka bólintott, arcára egy kedves mosoly ült ki.

- Üdvözöllek, Anna – nyújtotta a kezét a néni. Az én fiatal bőrömhöz képest az ő ráncos keze rátapadt, és amilyen erőse csak tudta, megszorította. Ijedten néztem Borkára, aki csak legyintett. A következő pillanatban a szorítás kezdett elviselhetetlenné válni, belegörnyedtem. Kértem a nénit, hogy fejezze be, de ő nem engedett. Teljesen átszellemültem szorította a kezem egyre jobban, majd hirtelen kikerekedtek a szemei, és szó szerint elhajította magától a kezem. Én gyorsan utána kaptam, és megmasszíroztam, hátha így sikerült elfelejtenem a szorítás kevésbé jó emlékeit.

- Mária néni! Elég lesz! – Emelte fej a hangját Borka, ám a nénit ez sem állította meg.

- Bazsalikom, útifű, csipkebogyó… - motyogta a különféle gyógynövényeket, majd dermedten rám nézett. A halványkék szempár teljesen ledermesztett, csontig hatolóan éreztem a hideget. Beleremegtem. Nem tudtam mit tegyek, szabadulni akartam a helyzettől, így gyorsan felálltam, motyogtam egy „Elnézést!”, és már ott se voltam. Sietve nyitottam ki a folyósóra vezető ajtót, majd a falnak támaszkodtam és összecsúsztam. A kezeimet a térdem felett összekulcsoltam, és ráhajtottam a fejem. Nem sírtam, nem voltam szomorú, csak megijedtem.

Pár másodperc múlva Borka vágta ki az ajtót, és felszedett a földről. Leporolta a nadrágom, és megkért, hogy menjek vele, idő van.

- Ne félj Mária nénitől, mindenkivel ezt csinálja. Őt tartjuk az osztály boszorkányának. Néha kispéciz magának újakat, akiknek úgymond belenéz a lelkébe, akárcsak neked, és megában a megoldást keresi a problémára – magyarázta meg az délelőtti jelenetet. – Megértem, hogy megijedtél, nem mindenkivel csinálja ezt meg. Ha szerencséd van, máskor is felkeres téged, és megpróbál segíteni rajtad a főzeteivel. A legenda szerint már évek óta a klinikán él, nyirokcsomó rákkal. Állítólag átterjedt az agyára, de ő váltig állítja, hogy nincs bekattanva. Neki is Dr. Pál az orvosa, és ahogy már a doktor úr is mondta, rég meg kellett volna halnia. Állítólag a saját főzeteivel tartja magát életben, de ez csak mese habbal. Szerintem csak a gyógyulás útjára lépett, de mindenki abban hisz, amiben szeretne – mosolygott.

Ezután már némán sétáltunk a másik szárny végére. Egy hófehér ajtóra a következő volt írva: „Bejárás csak fokozott felügyelet alatt!” Borkával megálltunk az ajtó előtt, s pár pillanat múlva már jött is Dr. Pál. Kinyitotta az ajtót, mi pedig utána mentünk. Előttünk egy hatalmas, tágas folyosó terült el, mindkét oldalt és szembe is termek voltak. Sietve megcéloztuk a folyosó végén lévő termet, ám az út alatt a doktor úr Borkával kórusban mondta, hogy ha kemora jövök hova kell mennem, ha eredményért jövök, akkor hova. Sajnos a hangzavar miatt nem igazán értettem a pontos termeket, de visszakérdezni már nem volt erőm, kegyetlenül izgultam.

- Kérlek, fáradjatok be – nyitott be az utolsó terembe Dr. Pál. – Egy óra múlva jövök – mondja, majd intett és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. A teremben volt egy nagyobb, elkerített rész, ahol két ágy volt, a fejrésznél egy-egy nagyobb gép. Az üvegfal előtt egy fiatal doktornő ült az asztalnál.

-          Gyertek csak! – invitált minket, majd megkért, hogy foglaljunk helyet. – Egy gyors adminisztráció után kezdhetjük is a kezelést. Remélem, az orvosotok mindent elmondott ezzel kapcsolatban. Tessék, itt vannak a papírok, töltsétek ki. Név, kor és betegség szükséges, továbbá a szülők neve, és a másodlagos lakcím.

- Másodlagos? – kérdeztem meglepődve.

- Igen, ugyanis amikor felvettünk titeket a klinikára akkor a bejelentett lakcímetek a klinika lett, úgyis itt több időt töltötök, mint otthon. Így, ha postán küldenek nektek valamit, ide jön – válaszolta mosolyogva. A doktornő talán 30 év körül lehetett, kisebb termetű, rövid barna hajú, barátságos nő volt.

Miután megkaptuk a papírokat gyorsan kitöltöttük a megadott helyeken, majd visszaadás után a doktornővel átmentünk az üvegfal túlsó felére.

-  Anna, kérlek – nyújtotta a kezét. – Mindössze annyi lenne a dolgod, hogy felfekszel erre az ágyra, és nyugodtan lélegzel. Nem kell félned, nem fogsz érezni semmit, ha szeretnél el is aludhatsz, igaz a kezelés csak pár percet vesz igénybe. Bent sem kell megijedned, mindössze annyi fog történni, hogy pár piros pötty lesz a testeden. Ezekkel a pöttyökkel mérem be a daganatos sejteket, és pusztítom el azokat – magyarázta. Hiába nyugtatott, legbelül ordítottam. – Nos, kezdhetjük? – tette fel a kérdést, ami igazából nem is nevezhető kérdésnek. Készségesen feküdtem le az ágyba, gyorsan Borkára néztem, aki egy mosoly kíséretében felmutatta a hüvelykujját, majd az ég felé fordítottam a fejem.

Próbáltam nem remegni, de sajnos nem tudtam megállítani. Hiába küzdöttem, a testem megmakacsolta magát, és csak feküdt. Úgy éreztem, hogy nem vagyok képes irányítani a testem. Teljesen lebénultam az izgalomtól. A következő pillanatban a doktornő betolt a gép alá.

Mély levegőt vettem, és lehunytam a szemem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés